2026. február 28., szombat - Elemér

Ha legközelebb ránk ront a csokoládé iránti vágy, mégis szeretnénk ellenállni a kísértésnek, induljunk el egy intenzív sétára – idézte brit kutatók javaslatát a LiveScience ismeretterjesztő portál. Egy negyedórás élénk séta után csak feleannyi csokoládét fogyasztanak el az emberek mint akkor, ha pihenten látnak neki.

happycompanyÚriban, a fővárostól mintegy 40 km-re elhelyezkedő faluban az újonnan épült édesipari övezet tulajdonosai 2011 nyarán nyitották meg a naponta mintegy 50 tonna csokoládét is előállítani képes gyár területét. A teljes egészében magyar tulajdonosi körű Happy Chocolates Zrt. célja a minőségi, minden fogyasztói igényt kielégítő csokoládégyártás.

Több mint kétszáz kilogrammot nyom Magyarország és egyben a világ legnagyobb szaloncukra, amely a Bonbonetti Choco Kft. mestereinek keze munkáját dicséri. A rekordméretű, csokoládéval burkolt marcipános szaloncukor – amelyből 20 ezer apró is kitelne – három méter hosszú. A megaszaloncukor összesen 209 kilogrammot nyom, jóval meghaladva az eredeti elképzeléseket.

Különös módot választott egy Oroszországban, Kalinyingrádban található bevásárlóközpont ötödik születésnapjának megünneplésére: a pláza reklámügynöksége, a litván Ad Hunters felkérte Elena Climent szobrászművészt, hogy faragjon ki egy egész szobát csokoládéból, amit aztán a plázában kiállítottak.

Egy cég olyan csokoládéval állt elő, amely gyulladáscsökkentő összetevőinek – a barátcserjének és az áfonyának köszönhetően – többek között enyhíti a menstruációs fájdalmakat. A CocoPMS névre hallgató trüffel enyhíti a hasgörcsöt és a fejfájást, ráadásul összetevőinek köszönhetően finom áfonyaíze van.

Egy amerikai kutatás során a depresszióra hajlamos emberek annál gyakrabban jutalmazták magukat csokoládéval, minél lehangoltabbak voltak. Natalie Rose és munkatársai a San Diegó-i Egyetemen tudományos vizsgálatot végeztek arra vonatkozóan, hogy felnőtt emberek körében van-e összefüggés a depressziós hangulat és a csokoládéevés között.

A Bonbonetti Csoport hazánk legjelentősebb kapacitásokkal és 140 éves hagyományokkal bíró édességgyártója – olyan nagy márkákkal, mint a tibi csoki, a Cherry Queen konyakmeggy, a Bonbonetti ostyák és szaloncukrok, vagy a közkedvelt Francia drazsé és Dunakavics – még 2011-ben megkezdi az ún. "UTZ-Good Inside" -tanúsítvánnyal ellátott termékek gyártását.

thonrtonbiggestchocA Thornton cég csokoládétömbje egészen pontosan 5 tonnát 7 mázsát 92 kilót és 50 dekát nyom: ez 2011-ben a világ legnagyobb csokoládéja. Négy méter széles és ugyanilyen hosszú, azaz négyzet alakú. (Vastagságára nem tért ki a brit Metro újság, fotói alapján legalább 30 centire tehető.)

A gazdasági válság nyomán ugyanis a korábbiakhoz képest átlagosan 30 százalékkal kevesebb sütemény fogy a cukrászdákban. És nem csupán a kényszerű spórolás, hanem a tudatosabb táplálkozás térhódítása is növeli az ellenállást az édességek csábításának. Így van ez külföldön is, ezért Európa nálunk gazdagabb országaiban sincs már igazi cukrászda.

Mezoamerika prehisztorikus lakosai egy új vizsgálat szerint csokoládét cserélhettek a kontinens délnyugati részéről származó drágakövekre. A kakaóban – a csokoládé fő alkotóeleme – talált vegyületek nyomait mutatták ki az új-mexikói Chaco-kanyonban található Pueblo Bonito (homokkő házak komplexuma) számos helyszínén feltárt ivóedényekben.

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

More details
Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

More details
Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

More details
Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője