2025. december 3., szerda - Ferenc

Hazai kézművesek, iparművészek és dizájnerek jelentkezését várják a 2022-es pályázatra. Bécs, Párizs és Prága után Budapest is készül a szabad találkozás és ünneplés lehetőségét nyújtó adventi és karácsonyi időszakra. A Budapest Brand nZrt. nyílt pályázatot hirdet a 2022. november 4. – december 31. között megrendezésre kerülő Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásáron való részvételre.

Odavolt a nemzetközi zsűri a passiógyümölcsös bonbonért. Három csillagot kapott a gasztronómia Oscarként számon tartott londoni Great Taste Awards 2022-es versenyén a komáromi ZAX kézműves csokoládéműhely passiógyümölcsös bonbonja, ezzel világelső a töltött csokik kategóriájában. A Michelin-csillagos éttermek által is használt alapanyagokból készülő magyar csokoládé hajszálvékony, roppanós, kézzel festett burokba kerül, az ízek egyensúlya pedig páratlan kulináris élvezetet nyújt. Varga Zsuzsa csokoládémester nem köt kompromisszumokat, így a vásárlók ugyanazt a kiváló bonbont fogyaszthatják, mint a nemzetközi zsűri.

Pénteken villám csapott a Balocco nevű olasz süteménygyártó cég 56 éves vezérigazgatójába, Alberto Baloccóba, aki a helyszínén életét vesztette.

A csokoládégyártó svájci Lindt & Sprungli Group elhagyja az orosz piacot - írja az MTI. Támogatni fogjuk alkalmazottainkat Oroszországban, és a helyi törvényeknek megfelelően járunk el" - áll a cég keddi közleményében. Az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt március 9-én a Lindt bejelentette, hogy ideiglenesen bezárja boltjait Oroszországban, és felfüggeszti a termékszállítást az orosz piacra.

Kerek csokoládé, szögletes csokoládé, hosszúkás csokoládé, őrségi diópálinkás csokoládé, mentás csokoládé, levendulacsokoládé. Nem, nem a mesebeli Gombóc Artúr kedvenc csokoládéinak sorát soroljuk, hanem egy nagyon is valóságos őrségi csokoládéműhely csokoládékülönlegességeit.

Ez a palacsinta egy igazi rost- és energiabomba, ráadásul bármilyen szósszal és öntettel csodás lesz. Csupán egy tapadásmentes serpenyőre lesz szükséged, és máris készülhet a reformreggeli.

Idén tizenhatodik alkalommal hirdette meg a Magyar Cukrászok Országos Ipartestülete a „Magyarország Tortája” pályázatot. A zsűri végül 10 döntős közül választotta ki a legjobb tortát.

Párizsig jutott a magyar cukrász híre. Tudomásunk szerint elsőként került be a neves, francia szakmai cukrász magazinba, a Le journal du pâtissier-be egy magyar cukrász tányérdesszertje. Jakabfi Dávid itthon már évek óta a modern cukrászat egyik kiemelkedő alakjának számít, de nevét, sőt az általa készített finomságokat lassan az egész világon ismerni fogják.

Idén novemberben elindul az Unilever veszprémi gyárában az új Magnum-gyártósor, amely akár 720 darab jégkrémet is legyárthat percenként.

A csokoládé a Theobroma cacao babjából készül, egy kis örökzöld fa, amely Közép- és Dél-Amerika esőerdeiben honos. Görögül “az istenek táplálékát” jelenti, hosszúkás hüvelyei akár 35 cm-esre is megnőnek, és színük az élénksárgától a mélyliláig terjed.


A régészeti bizonyítékok – a kakaó nyomai az ősi kerámiákon – arra utalnak, hogy már 5300 éve fogyasztunk kakaóból készült termékeket. A maják, Közép-Amerika és Mexikó őslakosai sűrű, habos, keserű italként fogyasztották, és a babot 250 és 900 között valószínűleg még fizetőeszközként is használták.

A babot annyira tisztelték, hogy az aztékok (1345 és 1521 között) úgy hitték, hogy a kakaó Quetzalcoatl isten ajándéka. Ők folytatták a maja hagyományt, miszerint a kakaót italként készítették, és az uralkodók, papok és nemesek élvezték. A kakaót számos célból fogyasztották, többek között gyógyászati célokra és afrodiziákumként, és az azték katonák számára biztosított fejadagok részét képezte. Különleges alkalmakkor, például esküvőkön még a társadalom alsóbb rétegeit is megkínálták az isteni italból.

Ma a kakaót kereskedelmi céllal az Egyenlítő körüli trópusi övezetekben termesztik, ahol az éghajlati viszonyok jól megfelelnek a kényes természetüknek: magas hőmérséklet, sok csapadék és nedves levegő, miközben az esőerdők lombkoronája árnyékot és szélvédelmet nyújt.

A teljes cikk: Hogy készül a csokoládé? – 1. rész

Tartalom galéria

30 éves a Mondelez székesfehérvári gyára

30 éves a Mondelez székesfehérvári gyára

More details
Zuhanórepülésben a kakaóbab ára, a csoki mégis tovább drágul

Zuhanórepülésben a kakaóbab ára, a csoki mégis tovább drágul

More details
Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Itt vannak az Év Szaloncukra verseny 2025-ös győztesei!

Itt vannak az Év Szaloncukra verseny 2025-ös győztesei!

More details
Karamellás Milka csokoládét hívott vissza a Fogyasztóvédelmi Hatóság

Karamellás Milka csokoládét hívott vissza a Fogyasztóvédelmi Hatóság

More details
Csökkenhet a kakaó ára, de a csokoládé még sokáig maradhat drága

Csökkenhet a kakaó ára, de a csokoládé még sokáig maradhat drága

More details
A legendás csokoládégyár helyén hotel nyílt Budapesten

A legendás csokoládégyár helyén hotel nyílt Budapesten

More details
Ünnepi kürtöskalács napok Tihanyban, 2025. október 23-26.

Ünnepi kürtöskalács napok Tihanyban, 2025. október 23-26.

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője