2025. december 3., szerda - Ferenc

Több fogyasztóvédelmi jogszabály módosítás lép hatályba 2022. május 28-tól hazánkban. Ennek révén tovább erősödnek a már most is igen kiterjedt fogyasztói jogosultságok. A legfontosabb változások: tovább bővül az olyan tisztességtelennek tekintett kereskedelmi gyakorlatok listája, s szigorodnak az árcsökkentésre vonatkozó szabályok is – olvasható a Mandineren.

Nem kell aggódniuk a Balaton szelet rajongóinak, a gyártótól megtudtuk: hamarosan ismét megtelnek a boltok polcai a klasszikus magyar édességgel. A gyártást az ukrajnai háború miatt ideiglenesen kellett leállítani, de amint lehet, újraindul a termelés - számol be arról a Magyar Nemzet.

Kedvenc csokoládéd neve mögött érdekes sztorik is állhatnak: ismerd meg az eredettörténeteket. Ha szívesen majszolsz Twixet, Marsot vagy Snickerst, talán előfordult már, hogy kíváncsi lettél arra is, vajon miért éppen úgy hívják az édességet, ahogy: utánajártunk kedvenc csokoládémárkáid eredetének.

A pálmaolajért az orángutánok, madarak és sok élőlény helyét teszik a földdel egyenlővé.

A csokis gofriban az a jó, hogy nem csak a gyerekeket lehet levenni vele a lábukról, de a felnőtteket is. Ráadásul 20 perc alatt elkészül és ha egy kis fagyival is megbolondítod, a nap végére egy se fog maradni.

Olyan időszakot élünk, amikor nem könnyű a lelkünket egyensúlyban, a testünket egészségesen tartani. Egy frissen indult vállalkozás azt tűzte zászlójára, hogy mindkettőben támogatja az embereket. Olyan ínyencséggel jelent meg a piacon, amely nem csupán az ízlelőbimbókra hat, de lelkünk húrjait is megpendíti. A Zoi Kingdom Zoi energiaszeleteit Vörös Anikó és csapata időt és energiát nem kímélve fejlesztette ki. A végeredmény magában rejti mind a több évtizedes szakmai tapasztalatot, mind azt a sajátos szellemiséget, amelyet Anikó képvisel.

Több mint huszonnégyezer gyerek nyalja majd egyszerre a jégkrémet. Guinness-rekordot készülnek felállítani a Rotary Országos Gyereknapon, ahol összesen több, mint50 településen eszik majd a gyerekek egyszerre a jégkrémet. Zoomon keresztül felügyelhetik május 26-án, 13 órakor azt a rekordkísérletet, amelynek során gyerekek ezrei fagyizhatnak egyszerre - mondja Valló Tamás, a Rotary Magyarország projektfelelőse.

Gasztroforradalom vette kezdetét Pécsett. Egy különleges kezdeményezés keretében az ország legkiválóbb cukrászai tartanak a workshopokat a Baranya megyei városban. Most akár 1-2 nap alatt el lehet sajátítani a tányérdesszertek, pohárkrémek vagy épp a francia leveles tészták elkészítésének legtitkosabb trükkjeit.

Sütés nélkül is készíthetsz túrótortát. A tetejét szórd meg gazdagon eperrel! A sajttortához hasonlóan az epres túrótortát is készítheted sütés nélkül. Ebben az esetben az anyagok a hűtőben állnak össze, és a tökéletes állag eléréséhez egy kevés zselatinporra is szükséged lesz. A gyümölcsöt ízlés szerint a krémbe keverheted, vagy megpakolhatod vele a torta tetejét.

A mennyei csokis-kókuszos Bounty-szelethez még a sütőt sem kell bekapcsolni.

Tartalom galéria

30 éves a Mondelez székesfehérvári gyára

30 éves a Mondelez székesfehérvári gyára

More details
Zuhanórepülésben a kakaóbab ára, a csoki mégis tovább drágul

Zuhanórepülésben a kakaóbab ára, a csoki mégis tovább drágul

More details
Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

Gyulai Méz- és mézeskalács fesztivál 2025. december 5-6.

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Itt vannak az Év Szaloncukra verseny 2025-ös győztesei!

Itt vannak az Év Szaloncukra verseny 2025-ös győztesei!

More details
Karamellás Milka csokoládét hívott vissza a Fogyasztóvédelmi Hatóság

Karamellás Milka csokoládét hívott vissza a Fogyasztóvédelmi Hatóság

More details
Csökkenhet a kakaó ára, de a csokoládé még sokáig maradhat drága

Csökkenhet a kakaó ára, de a csokoládé még sokáig maradhat drága

More details
A legendás csokoládégyár helyén hotel nyílt Budapesten

A legendás csokoládégyár helyén hotel nyílt Budapesten

More details
Ünnepi kürtöskalács napok Tihanyban, 2025. október 23-26.

Ünnepi kürtöskalács napok Tihanyban, 2025. október 23-26.

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője