2026. február 28., szombat - Elemér

Archívum

Sikeres a brüsszeli Csokoládészalon

2015-02-09 1466

2015. február 8-i hétvégén tartották meg Brüsszelben a Csokoládészalont, az édes ízek kedvelőinek legjelentősebb belgiumi eseményét. A tavalyi, első csokoládékiállítás és -vásár nagy sikerére való tekintettel idén másfélszer akkora területen fogadták a látogatókat a szervezők. A programban szereplő kóstolókon szokatlan ízekkel és illatokkal lehetett megismerkedni.

A szalon egyik nagy slágere az első hallásra hihetetlennek tűnő, ibolyaillatú és -ízű csokoládé volt. A rendezvényről a csokoládés édességek elkészítésének receptjeit is magukkal vihették az érdeklődők.

A rendezvényen a “minden, ami csokoládé”-téma jegyében előadásokon ismertették a kakaóbab termesztésének, a csokoládé készítésének történetét, a híres belga csoki különleges ízvilágának rejtett titkait. A látogatók nagy tetszéssel fogadták a csokoládéból formázott szobrokat is, valamint a részben csokoládéból készült ruhakölteményeket felvonultató divatbemutatót.

A csokoládé tökéletes élvezetéhez a szervezők szerint elengedhetetlen a megfelelő ital kiválasztása is. Nagy sikere volt annak az az előadásnak, amely a különböző ízű csokoládékhoz illő, azokkal harmonizáló borfajtákról szólt.

Belgium a világ ötödik legnagyobb csokoládéfogyasztója, egy lakosa évente átlagosan 8,3 kiló csokoládét fogyaszt. A szervezők szerint a belga csokoládé iránti külföldi kereslet is folyamatosan növekszik, főként olyan feltörekvő, hatalmas piacokon, mint Kínában és Indiában.

(MTI)

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

More details
Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

More details
Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

More details
Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője