2026. február 28., szombat - Elemér

oetkerSzáz éve, 1918. január 10-én halt meg August Oetker német gyógyszerész, az általa kifejlesztett sütőpor egyből a német élelmiszeripar csúcsára repítette. 1862. január 6-án született Obernkirchenben. Gyógyszerésznek tanult, 1891-ben Bielefeldben nyitott patikát.

nestleMegválna amerikai csokoládé-üzletágától a Nestlé, a világ legnagyobb élelmiszeripari vállalata jelenleg vevőket keres az akvizícióra, amely akár a 2,5 milliárd dollárt is elérheti - számolt a Privátbankár.hu a Reuters híre alapján. Jelenleg az olasz Ferrero tűnik a legesélyesebb jelöltnek, a források szerint ugyanis a a cég már jó ideje térnyerést fontolgat az amerikai piacon...

szamosÉletének 97. évében elhunyt Szamos Mátyásné, Hajdú Margit, a Szamos édesipari cég alapítója  - közölte a Szamos-Kelényi család az Indexszel. Munkásságát már a második és a harmadik generáció viszi tovább az általa lefektetett szakmai értékek mentén - írták a közleményben. Férje mellé, szűk családi körben a szentendrei ortodox temetőben helyezik végső nyugalomra.

nutellaA hét végéig döntést hoz a Nestlé, hogy kinek adja el az amerikai csokoládé-üzletágát - tudta meg a Reuters az ügyhöz közel álló forrásoktól. A várakozások szerint egy 2,5 milliárd dolláros ügyletről lehet szó. A legnagyobb esélyes az olasz Ferrero. A Nutella gyártójáról köztudott, hogy az Egyesült Államokban szeretne terjeszkedni.

kakaobab2A csokoládé 2050-re eltűnhet az éghajlatváltozás miatt a tudósok szerint – de a problémára talán megoldást nyújthat a genetikailag módosított, úgynevezett szuper csokoládé létrehozása – írja az origo. A kakaófa – amelynek nagymennyiségű csapadékra van szüksége a növekedéshez – a melegebb éghajlati viszonyok miatt lassabban növekszik. A kakaófajták jövője jelenleg bizonytalan, ha az éghajlat tovább melegszik.

tablaA Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a német hatóság bejelentése alapján kivonta a forgalomból a Rossmann egyik áfonyás csokiját. Lengyelországban gyártott áfonyás fehércsokoládéban Salmonella baktériumot találtak. A  Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszere (RASFF) szerint az itthoni Rossmann üzletekbe...

bohocdoktor2Összesen 3500 tábla csokoládé gyűlt össze a Karitáció Alapítvány bohócdoktorainak jótékonysági csokigyűjtő felhívására, az ország szinte minden pontjáról érkezett felajánlás. Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is adakozásra buzdította a közhasznú alapítvány a segíteni szándékozókat. A jótékonysági akció a közösségi médiában közzétett felhívással indult, a média támogatásával...

balassiEzernyi édes és ízes ajándékötlet, százféle kézműves bonbon, különleges csokoládék, teák, kávék, forrócsokik, valamint Venchi és Loison termékek sosem látott széles választéka. Látogasson el a Balassi Bálint utcába, és lepje meg magát és szeretteit ünnepi finomságokkal!

szaloncukor3Ha ön is az utolsó napokra hagyta a karácsonyi készülődést, akkor van, amiben még segíthetünk: végigkóstoltunk néhány, szupermarketben kapható szaloncukrot, hogy önnek már ne kelljen kísérleteznie. Azt gondoltuk, egy ínycsiklandó órát nyújt majd a kóstolás, de a teszt felért egy vegyvédelmi gyakorlattal, és az is kiderült belőle, hogy a magas ár sem jelent garanciát az élvezhetőségre.

szaloncukorA szakma fortélyaiba nyerhetnek betekintést az érdeklődők Szamos László és Haraszti Andor, a Szamos mestercukrászainak segítségével. Budapesten, a Vörösmarty tér sarkán, a Váci utca 1. szám alatt nyílt meg hat évvel ezelőtt a Szamos Gourmet Ház. Az egykoron tőzsdepalotaként is ismert patinás épület gyönyörű földszinti termeiben kialakított kávéház...

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

More details
Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

More details
Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

More details
Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője