2026. március 20., péntek - Klaudia

Csokoládé Világ

Aligha tévedünk, hogy hamarosan az egyik kedvenc fotóponttá válik a Tihanyba látogatók körében a kedves mesefigura miniszobra. Az aprócska gerillaszobrairól ismert Kolodko Mihály ezúttal a

Saját kezűleg készített csokoládé? Naná! Mindössze csokoládécsipszre, a kedvenc gyümölcsünkre és diófélékre van szükségünk hozzá. Először olvasszuk meg a csokoládécsipszet, töltsük jégkockatartóba, nyomkodjuk bele a

ll. Erzsébet étkezési szokásairól már korábban is írtunk – akkor kiderült, hogy a brit királynő nem éppen a pompa híve a mindennapokban. Reggelire gabonapelyhet

Az emberi szervezet folyamatosan változik, fejlődik, amit megfelelő táplálkozással nagymértékben segíthetünk. A változások és az azokra adott tudatos reakciók szerves részét kell hogy képezzék mindennapjainknak,

Szerencsére az angol királyi család egyik volt séfje évekkel azután is a royalvonaton ücsörög, hogy elbúcsúzott a famíliától. Weboldalán rendre azzal szerez kattintásokat, hogy megosztja

Május első vasárnapján hivatalosan is az anyáké a főszerep. S bár ez az alkalom más lesz, mint az eddigiek, egy kis aprósággal azért kifejezheted, mennyire

Az isler hallatán rögtön az étcsokoládéval bevont isteni finom, omlós  tészta jut eszembe, amely vékony lekvár réteggel van megkoronázva….mmmmmm.

A csokoládé évszázadok óta sokunk kedvence, népszerűsége és diadalútja töretlen. A kategóriát azonban tovább lehet fejleszteni, újra fel lehet fedezni, el lehet mozdítani a divatos

A svájci élelmiszer-gyártó óriás, a Nestlé eladásai közel öt éve nem növekedtek ilyen kiemelkedő mértékben, mint az előző negyedében, olvasható a reuters.com hírportálon. A

A stresszoldást gyakran egészségtelen szokásokkal kapcsoljuk össze - órákig tartó sororzatnézés, túl sok alkohol, gyorséttermi étel vagy édesség, sőt akár a dohányzás is lehet. Ezekkel

Tartalom galéria

Csokoládé-mennyország a rendezvényeken: Így lesz a desszertasztal az est fénypontja

Csokoládé-mennyország a rendezvényeken: Így lesz a desszertasztal az est fénypontja

More details
Állandóan édesség után sóvárogsz? 5 egészségügyi probléma, amit így jelez a szervezet

Állandóan édesség után sóvárogsz? 5 egészségügyi probléma, amit így jelez a szervezet

More details
Ez történik, ha minden nap eszel csokit: előnyök és mellékhatások

Ez történik, ha minden nap eszel csokit: előnyök és mellékhatások

More details
Kevesebb kakaó, új receptúra: irányváltás a Milka gyártójánál

Kevesebb kakaó, új receptúra: irányváltás a Milka gyártójánál

More details
Magyarország Tortája 2026 – megvan az elődöntő top 10 tortája

Magyarország Tortája 2026 – megvan az elődöntő top 10 tortája

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

More details
Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője