2026. május 2., szombat - Zsigmond

Csokoládé Világ

Háromszáz éve gyógyszer volt. Sokak szerint ma is az: rosszkedv ellen biztosan hat. Az emberiség egyik legnagyobb találmánya a csokoládé.

"Hajszál híján tényleg minden jó volt a Mikulás zsákjában: mindössze egyetlen csokoládéfiguránál talált jelölési hiányosságot a fogyasztóvédelem" - jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és

2021.december 31-én, pénteken 19 órától szilveszteri mulatság helyszíne lesz a domonyvölgyi Lázár Lovaspark.

Szerencs városnak adományozza a Nestlé Hungária a Szerencsi kakaópor védjegyének tulajdonjogát – jelentették be a felek az erről szóló megállapodás hivatalos aláírásakor. A szerződés értelmében

Fizetésképtelenséget jelentett hétfőn a GPA Salzburg szakszervezetnél a grödigi székhelyű Salzburg Schokolade – írja a Napi.hu. A Mozart-golyókat gyártó cég bejelentése igazi

Hosszú történet áll a csokimikulások hátterében, régen másképp néztek ki. Ma már hétköznapinak számít, hogy december közeledtével a boltok polcain egyre csak gyarapodnak a változatos

Gödöllői cukrászda remeke lett az abszolút győztes. Kihirdették az Az Év Szaloncukra 2021 verseny győzteseit, a zsűri összesen 152 szaloncukor közül választottak ki a kategóriák

Ezzel a különlegességgel feldobhatod az ünnepet! És az elkészítés is csak 10 perc. Íme a tökéletes adventi puncs receptje!

A balatonlellei műhelyben számos ízletes édesség készül, például szarvasgombás, gyömbéres, kökényes, pálinka­krémes vagy éppen borzselés változatban. Bronz minősítést kapott az angliai világversenyen Földes Csilla. A

A tavalyi teszten tarolt csokimikulás idén sem okozott csalódást, de nem ő lett az első! Szerinted melyik termék taszította le a trónról? Vajon megszorongatta a

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Ferrero bejelentés: 60 év után új ízzel bővítik a mogyorókrém kínálatot

Ferrero bejelentés: 60 év után új ízzel bővítik a mogyorókrém kínálatot

More details
Csokoládéélménypark épül Svájcban

Csokoládéélménypark épül Svájcban

More details
Fókuszvesztés és állandó fáradtság? Nem a koffein a megoldás!

Fókuszvesztés és állandó fáradtság? Nem a koffein a megoldás!

More details
Szakmai összefogás segíti az inzulinrezisztenciával élők és a tudatosan étkezők mindennapjait

Szakmai összefogás segíti az inzulinrezisztenciával élők és a tudatosan étkezők mindennapjait

More details
Csokoládé-mennyország a rendezvényeken: Így lesz a desszertasztal az est fénypontja

Csokoládé-mennyország a rendezvényeken: Így lesz a desszertasztal az est fénypontja

More details
Állandóan édesség után sóvárogsz? 5 egészségügyi probléma, amit így jelez a szervezet

Állandóan édesség után sóvárogsz? 5 egészségügyi probléma, amit így jelez a szervezet

More details
Ez történik, ha minden nap eszel csokit: előnyök és mellékhatások

Ez történik, ha minden nap eszel csokit: előnyök és mellékhatások

More details
Megvan Európa csokifővárosa

Megvan Európa csokifővárosa

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője