Nyomtatás

M&M's csokitól kék mézet termeltek méhek

2012-10-05 2134

bluehoneyKék és zöld árnyalatú mézet termeltek méhek az elzászi Ribeauville térségében. A francia méhészek szerint a közeli biogáz üzemben a feldolgozásra váró M&M's cukorkák mázából ettek a méhek, ez színezte el a mézet. A Mars csokoládégyárból származó szemetet feldolgozó üzem működtetője is erre a megoldásra jutott.

A cég szóvivője szerint a méhészekkel egy időben érzékelték a problémát, a sajnálkozás mellett pedig elmondta azt is: gyors intézkedéseket hoztak, hogy a méhek ne férhessenek hozzá az édességhulladékhoz. Kitakarítják és légmentesen lezárják a konténereket, a beérkező hulladékot pedig nem tárolják sokáig, hanem azonnal elkezdik a feldolgozásukat – számolt be a hazai édesszájú közönségnek a BBC tudósítása alapján az index.

(BBC/index.hu)

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből