Nyomtatás

A csokinyúl a legnagyobb kedvenc

2018-03-27 1217

csokinyusziA Magyar Édességgyártók Szövetsége (MÉSZ) a tavalyihoz hasonló húsvéti forgalomra számít az idén - közölte Sánta Sándor, a szövetség elnöke. A Nielsen legfrissebb adataira hivatkozva a közleményben ismertette, hogy a magyarok a tavalyi húsvéti szezonban 900 tonna csokoládéfigurát vásároltak.

Mire számítanak az édességgyártók húsvétkor?

A szövetség a Nielsen legfrissebb adataira hivatkozva a közleményben ismertette, hogy a magyarok a tavalyi húsvéti szezonban 900 tonna csokoládéfigurát vásároltak, ami 20 százalékos emelkedés 2016-hoz képest. A húsvéti időszakban a szezonális édességekből származó árbevétel 28 százalékkal nőtt tavaly az előző évhez képest, elérte a 4,5 milliárd forintot.

Sánta Sándor közölte, hogy a teljes éves magyar édességpiac forgalma tavaly több mint 200 milliárd forint volt, az idén ezt valamivel meghaladó - becslésük szerint 2-3 százalékkal növekvő - összegre számítanak a szövetség tagvállalatai, amelyek a magyar forgalom több mint 80 százalékát fedik le. Kiemelte, hogy az édességgyártók számára a húsvét általában még a karácsonynál is nagyobb keresletet támaszt a figurás csokoládék iránt, amelyekből az eladás mennyisége akár ötödével is meghaladhatja a decemberi időszakot.

csokinyul

A nyúl a legnagyobb kedvenc

A legkedveltebb figura húsvétkor már négy éve a csokinyúl, de favoritnak számít a tojás, a kacsa, a bárány és a csibe is. A húsvéti szezonban a figurás csokoládék mellett a cukorkák iránti kereslet is megnő, másrészt maga a cukorka piac is jobban teljesített a teljes édességpiachoz képest az elmúlt egy évben az innovációknak köszönhetően - tette hozzá.

Rámutatott arra is, hogy a fogyasztók egyre nyitottabbak a magasabb minőséget képviselő, kiváló alapanyagokból készített, magasabb árkategóriás termékekre. A korábbi éveket még a fogyasztás mennyiségének csökkenése jellemezte, de a kereslet már ekkor is folyamatosan a minőség felé tolódott el. Emellett egyre nagyobb teret nyernek a speciális igényeket kielégítő édességek, például a cukor-, laktóz- és gluténmentes termékek is, és várható hogy a kereslet tovább nő ezek iránt.

(Forrás: www.hazipatika.com)

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből