2026. március 18., szerda - Sándor

Csokoládé Világ

A Szamos Marcipán körtés karamell mousse-a lett idén Budapest desszertje, amelyet először az idei Édes Napok Budapest csokoládé- és édességünnepen kóstolhat meg a közönség péntektől

Klasszikus recept Julia Child szakácskönyvéből, semmi variálás, semmi trükk. Úgy készül, hogy a tojások sárgáját is külön fel kell verni a cukorral, majd gőz fölött

A Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete immár ötödik éve választja ki az év új gluténmentes termékeit, a verseny eredményeit pedig múlt héten hirdették ki.

A kormány 282 millió forinttal támogatja a Szerencsi Bonbon Kft. csaknem 600 millió forintos beruházását, amellyel 130 munkahelyet sikerül megmenteni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen –

Nagy utat tett meg a kakaó az emberi történelemben a bűnös élvezetnek számító csokoládé alapanyagáig onnantól, hogy eleinte univerzális gyógyírként tekintettek rá. Valójában azonban a

Nem csak azoknak érdemes elkészíteniük, akik nem szeretnék bekapcsolni a sütőt, nyers vegán receptnek sem utolsó. Szuperegészséges és nagyon finom a kakaós energiagolyó, az alapját

Egészséges, finom és különleges, a mandulától ráadásul nagyon tartalmas reggeli lesz, amivel biztosan kihúzod délig. Nálunk egy kis mandulalikőr is kerül ebbe a meggyes
Na persze nem mindig kötelező a csokoládét temperálni, néha úgy, ahogy van, meg is lehet enni. Ha viszont az ember otthon cukrászkodna össze valami

Juliette Binoche francia színésznő kapja a 16. Zürichi Filmfesztivál életműdíját, a Golden Icon Awardot. Az Oscar-díjas

Sokan vannak, akik nem ehetik a hagyományos, boltban kapható finomságokat valamilyen érzékenység miatt – legyen az glutén, tojás vagy tej. Szerencsére otthon bármit elkészíthetünk, így

Tartalom galéria

Magyarország Tortája 2026 – megvan az elődöntő top 10 tortája

Magyarország Tortája 2026 – megvan az elődöntő top 10 tortája

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

A Lidl új szintre emeli saját márkás csokoládéit

More details
Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

More details
Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

Két év alatt közel 73 százalékkal drágult idehaza a mogyorós tejcsoki

More details
Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

Farsangkor tarolhat a fánk: 50 százalékkal többet veszünk, mint az év többi részében

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője