2026. május 2., szombat - Zsigmond

Csokoládé Világ

A hajdúböszörményi óvodák és iskolák után újabb településekről érkezett jelzés, hogy lárvákkal fertőzött csokimikulások kerültek a gyerekekhez. Többen fogyasztottak is az édességekből, majd hasi fájdalomra

A Budapest Coffee & Tea Festival a kávé- és teakultúra legnagyobb hazai eseménye, ahol ízek, illatok és élmények találkoznak egy felejthetetlen hétvégén.

Egy esküvő vagy céges parti ma már elképzelhetetlen különleges gasztronómiai élmények nélkül. Míg régen elég volt egy torta, ma már a csokoládészökőkutak, a kézműves bonbon-válogatások

Idén ünnepli harmincadik évfordulóját a Mondelēz székesfehérvári gyára - hívja fel a figyelmet a Trade Magazin cikke  Az üzemben három évtizede készítenek olyan

Hiába esett több mint felére a kakaóbab ára, a csokoládé árakon ebből nem sokat vesznek észre a vásárlók. Pedig még a dollár gyengülése is kedvezett,

16. Gyulai Mézfesztivál 2025. december 5-6-án. Ezen a hétvégén minden az édes finomságról és a méhészetről szól. A látogatók megismerkedhetnek a méhészettel és a mézkészítéssel

Több mint 12.000 szem szaloncukor került megkóstolásra az idén hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Év Szaloncukra versenyen, amit a Szeretem a csokit TikTok csatorna videósai, Kovács

 Karamellás Milka csokoládét hívott vissza a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság, mert műanyag darabok fordulhatnak elő a termékben - hívta fel a figyelmet az

Az elmúlt hónapokban megfordulni látszik a trend a kakaó világpiacán: az árak csökkenni kezdtek, miután az idei terméskilátások kedvezőbbek a korábbi évekhez képest, és a

Francia szállodabefektető beruházásaként megnyílt a YOU Hotel Budapest, a négycsillagos szálloda a Szentkirályi utcában, Stühmer Frigyes egykori csokoládégyárában kapott helyett, az üzemeltetést a magyar Accent

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Ferrero bejelentés: 60 év után új ízzel bővítik a mogyorókrém kínálatot

Ferrero bejelentés: 60 év után új ízzel bővítik a mogyorókrém kínálatot

More details
Csokoládéélménypark épül Svájcban

Csokoládéélménypark épül Svájcban

More details
Fókuszvesztés és állandó fáradtság? Nem a koffein a megoldás!

Fókuszvesztés és állandó fáradtság? Nem a koffein a megoldás!

More details
Szakmai összefogás segíti az inzulinrezisztenciával élők és a tudatosan étkezők mindennapjait

Szakmai összefogás segíti az inzulinrezisztenciával élők és a tudatosan étkezők mindennapjait

More details
Csokoládé-mennyország a rendezvényeken: Így lesz a desszertasztal az est fénypontja

Csokoládé-mennyország a rendezvényeken: Így lesz a desszertasztal az est fénypontja

More details
Állandóan édesség után sóvárogsz? 5 egészségügyi probléma, amit így jelez a szervezet

Állandóan édesség után sóvárogsz? 5 egészségügyi probléma, amit így jelez a szervezet

More details
Ez történik, ha minden nap eszel csokit: előnyök és mellékhatások

Ez történik, ha minden nap eszel csokit: előnyök és mellékhatások

More details
Megvan Európa csokifővárosa

Megvan Európa csokifővárosa

More details
A Csokoládé Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője