2017. november 24., péntek - Emma

Csokinagyhatalom lehet Magyarország

  • 2017. május 10., szerda 11:10
  • Hírek

gharoui 2A csokoládé nem ismer határokat – vallja Bassam Ghraoui szíriai üzletember, aki a háború elől menekült Magyarországra. És aki, szír-magyar állampolgárként, új hazájában épít több mint 500 embernek munkát adó csokoládégyárat. A világhírű Ghraoui első beruházásában építette fel 2000 négyzetméteres csepeli üzemét, Hatvanban hatszor nagyobbat épít.

"Hadd mutatkozzam be: Bassam Ghraoui vagyok, és a mi csokoládénk a legjobb a világon. A hatvani gyárunk pedig nemsokára benne lesz a 15 legnagyobb között!”

Kevés olyan helyzet van az életben, amikor a fenti bemutatkozás nem tűnik fennhéjázásnak, de amíg a kézrázásra nyújtott jobb kezem mellett a balban egy Coeur de Budapest (Budapest szíve) névre hallgató, félig megevett praliné található, Nutellához szokott ízlelőbimbóim pedig türelmetlenül várják a mogyorós-tejcsokoládés bonbon maradékát, valahogy teljesen természetesnek tűnik a kijelentés. Az már csak hab a képzeletbeli csokitortán, hogy az Andrássy út legújabb butikjában álldogálunk, amelyet a Cartier boltjait is tervező francia sztárbelsőépítész, Bruno Moinard elképzelési alapján alakítottak ki a Ghraoui egyelőre Csepelen készülő csokoládéi számára.

csokigyar hatvan

 Fotó:magyarepitok.hu

A Ghraoui-család története ennél sokkal több meseszerű elemet tartogat, kezdve onnan: a szír üzletember éppen Magyarországot választotta, hogy újjáépítse a hazájában hat éve tartó háború miatt csokoládéüzemét. A Szíriához szorosan kötődő családi cég több mint kétszáz éves történetét hallgatva azonban kiderül: ez a feltámadás csak egy lehet a sok közül.

Damaszkuszból Párizsba

Bassam Ghraoui szépapja 1805-ben alapította meg damaszkuszi cégét, amely többnyire cukorral, kávéval, teával és gyümölccsel kereskedett. A nagy előretörésre a 20. század elejéig kellett várni, amikor a dinasztia negyedik generációjának a feje, Sadek Ghraoui elhatározta: meghódítja a világot a szíriai termékekkel. Ekkor már nem csak mások termékeit árulta, hanem a sajátjait is: az Oszmán Birodalom bukása után francia gyarmati sorba került országban társalapítóként hozta létre az első konzervipari vállalatot. Az 1930-ban alapított cég Szíria első nyilvánosan jegyzett részvénytársasága volt, de több mint ezer alkalmazottjával a legnagyobb cégévé is kinőtte magát.

Sadek Ghraoui nem csak a szíriai termékekkel kereskedett, de 1931-ben úgy döntött, a hagyományos arab édességekhez szokott közel-keleti országokkal megismerteti a minőségi csokoládét – meséli Bassam Ghraoui. Apjának nem volt könnyű dolga: az Ausztriából hozott fadobozban kínált csokoládékhoz az első időkben ezüstollót, arany levélbontó kést kínált, hogy felkeltse az érdeklődését azoknak a vásárlóknak, akik addig inkább legandás csemegéjüket, az aleppói pisztáciával töltött kandírozott ghoutai sárgabarackot választották.

Az üzletember nem csak az alapanyagot szállította Damaszkuszba Nyugat-Európából, de egy francia csokoládészakértőt is szerződtetett. Ez volt az aranykor: a neves londoni áruházakban is kapható Ghraoui-csokoládéknak hála a család az angol királynőnek is hivatalos beszállítója lett.

gharoui 3

Fotó:bassamghraoui.com

Szíria 1946-ban nyerte el függetlenségét, a következő évtizedek pedig súlyos válságot hoztak nem csak a politikában, de a Ghraoui-család számára is. 1958-ban Damaszkusz unióra lépett Egyiptommal, három évvel később pedig ennek vezetője, Nasszer egyiptomi elnök államosításba kezdett. Sadek Ghraoui egyik napról a másikra kereskedelmi cégét, nem sokkal később gyárait is elveszítette. A „szocialista rendeleteknek” és az uniónak egy katonai puccs vetett véget, Ghraoui pedig két évvel később minőségi édesipari termékeket készítő gyár építésébe fogott.

Sokáig nem dolgozhatott: a Szíriai Csokoládé- és Kekszgyár két évvel később, az 1964-ben hatalomra került Baath párti kormány idején került állami irányítás alá. „Apám minden reggel kávé mellett olvasott újságot. Láttam, hogy ezúttal gondterheltebb a szokásosnál, megkérdeztem, mit ír az újság. Így válaszolt: azt, hogy államosították a gyárainkat. Tizenegy éves voltam, fogalmam se volt, az mit jelent. Anyám ennyit mondott: azt, hogy elvesztettük mindenünket” – idézi fel Bassam Ghraoui.

A teljes cikk az hvg.hu oldalán olvasható>>