Nyomtatás

Világszenzáció: zalai cukrász a világ legjobbjai között

2022-11-30 744

A cukrászmester a zalaegerszegi Exkluzív Desszert tulajdonosa. 33 éve van a szakmában 13 versennyel a háta mögött, köztük 6 hazai és 7 nemzetközi megmérettetésen.

Luxemburgban tartották az EXPOGAST-ot, azaz az egyik legnagyobb kulináris, nemzetközi gasztronómiai megmérettetést, egyben szakkiállítást, ahol november 26-30 között, a világ legtehetségesebb szakácsai, cukrászai bizonyítanak.

A világversenyt négy évente rendezik meg, amely ünnepi hangulatával, innovatív konyhájával és izgalmas gasztronómiai versenyeivel örvendezteti meg vendégeit. Ezen a megmérettetésen indult a zalaegerszegi Sárközi-Takács Bernadett is, aki a több mint 1.100 kilométeres utazás után, öt napos feszített felkészüléssel a háta mögött hatalmasat bizonyított a világversenyen -elhozta az ezüstérmet!

I Forrás: frisshirek.hu

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből