Nyomtatás

II. Csokitábor Temerinben

2021-08-30 539

Csokitábort szerveztek gyerekeknek immár második alkalommal Temerinben, a Sárga tanyán. A résztvevők mindamellett, hogy különféle csokikat kóstolhattak, új dolgokat is tanultak a finom édességről és saját pralinékat is készítettek.

Szinte nincs olyan gyerek, aki ne szeretné a csokoládét, ezért nagy volt az érdeklődés. A csokitábort a többi között azért szervezték, hogy a gyerekek megismerkedjenek az egyik kedvenc édességükkel, annak előállításával, valamint a kakaó eredetével.

A résztvevők három csoportban dolgoztak és többféle ízben is készítettek finomságokat. Összesen 20 gyerek vett részt a második temerini csokitáborban, a 21. pedig Majoros Noá volt, aki szüleinek segített a szervezésben.

Majoros Noá:

Festünk is, lesz tört csoki, mesélünk kicsit a kakaóbabról, és a gyerekek amikor elkészítik a finomságot, akkor azt haza is vihetik.

Bujdosó Annabella:

Festettük a formákat meg megkóstoltuk a csokit, amivel majd fogunk dolgozni. Fogtunk ecsetet meg pár színt, és azzal kifestettük a formákat.

A gyermekek betekintést nyertek a csokikészítés folyamatába, megismerkedtek a csokoládét alkotó anyagokkal, a temperálás folyamatával, az anyag formába öntésének módszerével, az öntözőformák fertőtlenítésének technikájával, valamint a díszítéssel is.

Smit Csilla szervező:

Elmesélünk nekik egy kis csokitörténelmet, valamint a kakaóbab feldolgozását, hogy miként kerül az asztalra a kész csokoládé. Készítünk pralinéket és a kedvencüket a tört csokit.

A szervezők elmondták, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel a közeljövőben ismét szeretnék megszervezni a tábor.

I Forrás: www.rtv.rs

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből