Nyomtatás

Itt a csokimennyország: világdíjas magyar csokimanufaktúra finomságait kóstoltuk

2021-01-06 1083
Köd. Még nem csípős, de már kellemetlenkedő hideg. Korai sötétedés, egyre rosszabb járványszámok, rossz hírek. Ez mind húzta a mérleg egyik serpenyőjét, amikor szombaton kora este, egy kifejezetten húzós munkahét után megérkeztünk Zala Judit csokoládémester birodalmába, a Sweetic Budába. A csodabonbonoknak és a frissen pörkölt specialty kávéknak köszönhetően húsz perc múlva már kutya bajunk sem volt.

Judit nemcsak csokimesterként, de háziasszonyként is fogadott bennünket a most nyílt kávé- és csokiboltban: részletesen mesélt nemcsak csokikreációiról, de az egyes bonbonok mögött rejlő sztoriról is.

A korábban közgazdászként dolgozó chocolatier autodidaktaként kezdett csokival foglalkozni, később cukrásziskolát, majd speciálisan csokoládéra szabott kurzusokat is elvégzett. 2013-ban döntött úgy, hogy cukrászvizsgája után bonbonkészítéssel kezd foglalkozni, két évvel később már nemzetközi versenyre nevezték a csokiját. 

Juditék (családi vállalkozásukban férjével dolgoznak együtt) a válsághelyzetben is előre mennek azzal, hogy míg eddig csak szigetszentmiklósi üzletükben és webshopon kínálták termékeiket, most Budapesten nyitnak apró üzlethelyiséget.  Az utóbbi hónapokban sorra zárnak be a különböző vendéglátóhelyek, így Juditék a nyitással üzenni is szeretnének: nem áll meg minden ebben a nehéz helyzetben sem. 

csokimeny

Az elmúlt öt évben számos rangos szakmai elismerésben részesültek a szigethalmi műhelyben, kézzel készülő kreációk. Judit nagy büszkeségére a 2019-es Great Taste Awards-on három csillagos minősítésű, vagyis világdíjas lett a pisztácia-málna-ibolya ízvilágú Beriolet, amit nekünk is volt szerencsénk megízlelni.  Michelin-csillagos séfek után ugyanis most mi lehettünk az ítészek: öt tételből álló csokiválogatást kóstoltunk végig Judit szakértői vezetésével. 

 

(Forrás: www.divany.hu)

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből