Nyomtatás

A koronavírus megihlette a cukrászokat

2020-10-19 834

Hatalmas népszerűségre tett szert egy prágai cukrászda koronavírus sütije, olyannyira, hogy a vendégeknek foglalnia kellett az édességet. De nem csak Csehországban ihlette meg a cukrászokat a vírus, hanem már az első hullám idején például az Egyesült Államokban és Irakban is, sőt egy kairói fagyizó koronavírus alakú fagylaltot kínált a vendégeinek.

Csehországban az új fertőzöttek száma a napi 10 ezer körül mozog, a pozitív tesztek aránya pedig 25-30%. Így az éttermeket, kávézókat az országban szerdától, egyelőre november elejéig, amíg a jelenlegi szükségállapot tart, bezárták.

A turisták nagyon elmaradtak idén a cseh fővárosból, ahogy sok más, egyébként nagyon népszerű idegenforgalmi célponttól is, így az élelmes tulajdonosok legalább a helyieket szerették volna bevonzani az új, aktuális, bár némi fekete humorral fűszerezett süteménnyel.

Viral dessert: Prague cafe introduces coronavirus-shaped dessert | Daily  Sabah

A cukrász Olga Budnik a vírusról az interneten található képekből szerzett inspirációt, és minden részletre igyekezett odafigyelni. A színekre, hogy a vírus „tüskéi” hogy nézzenek ki.

A tüskék szárított málnából készülnek, amit fehércsokival ragasztanak a süti kemény feketecsoki borításához. A belsejében pisztácia ganache és málnapüré található.

Egyiptomtól Amerikáig

Egy kairói cukrászdában is felmerült a kérdés, vajon nem érzéketlen dolog-e egy ilyen helyzetben ilyen édességet kínálni, amire a tulajdonos válasza az volt, hogy ezzel is szerették volna oldani az emberekben a járvány feszültségét.

Hasonló port kavart az Egyesült Államokban még a nyáron egy chicagói étteremben egy vírusdesszert, hiszen az USA-ban az első hullám nagyon sok halálos áldozatot szedett, és sok államban azóta sem igazán csendesült.

Az étterem azzal próbált védekezni, hogy a cukrászat is egyfajta művészet, ami provokálni akar, párbeszédet elindítani valamint felhívni a figyelmet. Sokan ennek ellenére sem találták ízlésesnek az ötletet. 

Pedig sok pékség és háziasszonyok is megalkották a maguk variációit a Pinterest és Instagram fotók tanúsága szerint.

Egy iraki cukrász pedig nem csak a vírust magát ültette át süteménybe, hanem különböző fertőtlenítő termékeket is tortába álmodott, illetve a díszítő figurák, így például Micimackó is maszkot visel a sütiken. Ő is a tudatosságot szerette volna fejleszteni a vásárlók körében. 


(Forrás: kivultagasabb.blog.hu)

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből