Nyomtatás

Csokival és virággal kereste meg a MÁV a vonatról leparancsolt 74 éves nénit

2019-02-05 2478

A vasúttársaság azt írta, személyesen kérnek tőle elnézést a túlkapás miatt, így is történt. Megírtuk, leszállított egy 74 éves nénit a vonatról a kalauz vasárnap, mert lejárt az igazolványa, amivel bizonyítani tudta volna, hogy ingyen utazhat. Egy utas vett neki jegyet, és így továbbmehetett a vonat.

A MÁV akkor kérdésünkre azt írta, nem megfelelő körültekintéssel járt el a jegyvizsgáló, ugyanis cégünk minden esetben arra kéri a személyzetet, hogy vitatott helyzetben utasbarát módon járjanak el. Ugyan a kalauz a Személyszállítási Üzletszabályzatot szorosan betartotta, az előbbi elvárásnak azonban nem felelt meg.

Azt is írta a MÁV, szeretnének tőle személyesen is elnézést kérni. És ezt meg is tették: a vasúttársasá Facebookjára képet tett ki, ahogy virággal és csokival kértek tőle személyesen bocsánatot:

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből