2019. június 19., szerda - Gyárfás

Csokiteszt: melyik a legfinomabb étcsokoládé?

etcsoki2Tucatnyi étcsokoládét faltunk fel, hogy neked már ne kelljen vásárra vinned az ízlelőbimbiódat. Mivel facebookos szavazásunkon az étcsokoládék fölényes győzelmet arattak a tejcsokoládék felett, meghajoltunk a többség akarata előtt, és elhatároztuk, hogy végigkóstoljuk a nagy láncok aktuális termékkínálatát.

Az igazat megvallva egy kicsit túl is lőttünk a célon, ezért tesztünket végül két részre bontottuk.

Miben más, mint a tejcsoki?

Traszkovics Zsolt élelmiszermérnök, a Diatra Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője a Dívány kérdésére elmondta, az étcsokoládét leginkább az különbözteti meg a tejcsokoládétól, amire a nevükből is lehet következtetni: az előbbi nem tartalmaz tejet. A két fajta ezen túlmenően még abban tér el, hogy az étcsoki kakaótartalma jellemzően magasabb, míg cukortartalma alacsonyabb.

A magyar Élelmiszerkönyv előírásai szerint az étcsokoládénak minimum 35 százalék kakaó szárazanyagot kell tartalmaznia.

– magyarázta a szakértő, aki szerint ez az arány a termék minőségi kategóriájának függvényében jóval magasabb is lehet.

Miként hat a szervezetre?

A csokoládé előnyös tulajdonságai természetesen itt is érvényesülnek. Traszkovics Zsolt szerint mértékkel fogyasztva az étcsoki cukortartalma egyáltalán nem vészes, viszont antioxidánsokban gazdag, így kedvezően befolyásolja a vérnyomást és a koleszterinszintet.

Bizonyított az is, hogy anandamintartalma miatt a csokoládé javítja a közérzetet, csökkenti a szorongást és „boldoggá tesz".

A szakember hozzátette, a tejcsokoládéhoz szokott fogyasztók számára furcsa lehet az étcsokoládé íze, ám pozitív élettani hatásai miatt inkább ennek a fogyasztása javasolt – persze csak módjával.

Hogyan teszteltünk?

Csapatunk csokoládé iránti lelkesedése már a vásárlásnál is megmutatkozott. Közel 20 termék került a merítésünkbe, ami lényegesen több, mint ami általában össze szokott jönni. Ezért is döntöttük úgy, hogy két részre bontjuk a tesztet. Most a 70 százalék alatti kakaótartalmú termékekről osztjuk meg tapasztalatainkat, a következő körben pedig csak az ennél magasabb aránnyal rendelkező, prémium csokikra koncentrálunk. 

Vaktesztünk során résztevőink véletlenszerű sorrendben ízlelgették a csokikat, melyeket szigorúan szubjektív, egyéni érzékszervi benyomásaik alapján 1-től 5 pontig értékeltek. Az összesítés és átlagolás után ebből jött ki az alábbi rangsor.

Olvass tovább: Csokiteszt: melyik a legfinomabb étcsokoládé?

  • 1