Nyomtatás

Harminc gramm felett elolvadnak az előnyök

1026

Csokiból az optimális adag harminc gramm, párszor egy héten.Belegondoltam, milyen nagy dolog volt még a ’70-es években is, ha egy családnak volt televíziója. Sokáig csak a nagyszüleimnél élvezhettem a varázslatos újdonságot, majd kisvártatva a mi „nagyszobánk” sarkában is megjelent a négy kecses lábon álló, rajongásig szeretett fadoboz, tetején kis terítővel, nippekkel. Hétfőnként pihent a trubadúrláda, olyankor a rádió visszavette egyed- uralmát.

Változnak az idők, és vele a televízió is, úgy a külcsín, mint a belbecs. A műsortartalom terén talán még meghatározóbbak a fordulatok, mint a formában. Kívülről csak nő a képernyő, és vékonyodik a ház, de a műsorok egészen másak. Ma megannyi filmstúdió és műsorszolgáltató ontja ránk a tartalmakat. Anno leginkább csak szovjet testvéreink és szocialista barátaink műalkotásait, valamint az erősen kontroll alatt tartott hazai szórakoztatóipar ikonikus műsorait nézhettük. A szocialista erkölcsünket sértő alkotásokat éber cenzoraink „szerencsére” távol tartották a kommunizmus építésében kissé megfáradt, érzékeny lelkünktől, néhány kevésbé ártalmas hősi eposz időnként azért átcsúszott a szűrőn. Így csodálhattuk A púpos, A három testőr vagy az álarcos jótevő, Zorro kalandjait és Winnetounak a gonosz sápadtarcúakkal vívott harcát. Nyugati látványvilág ide vagy oda, mi a hazai ifjúsági filmeket szerettük a legjobban. Hétről hétre követtük a rivális „bandák” hadakozását az Utánam, srácok! sorozatban, míg Az öreg bánya titkából megtanultuk, mekkora hősök lehetnek a gyerekek a bűnben dagonyázó hazai csempészek leleplezésében. Minden kedden nyolckor hajóra szálltunk, s ki más vezethette volna a vitorlást, mint Onedin kapitány.

Bocsánatos bűn

A sorozatoknak ma se szeri, se száma, én sem maradhatok ki ebből a trendből. Fogadják szeretettel a csokoládé egészséges oldalát bemutató sorozatom második és egyben befejező részét! Kutakodásom során kiderült, hogy mi, földi halandók közel sem véletlenül vonzódunk ennyire a csokoládéhoz. A neve rejti a titkot. A Theobroma cacao nem kevesebbet jelent, mint hogy istenek eledele. Melyik törékeny földi ember ne vágyna az istenek táplálékára, szóval ez a vágyódás innentől kezdve bocsánatos bűn, még az istenek szerint is, akik az Úr 1519. esztendejéig őrizték a titkukat. Ekkor az aztékok rájöttek, hogy pörkölt kakaóbabot vízzel és édes gyökerekkel összekeverve mennyei mannát készíthetnek. A 18. században Európa is beszállt az élvezetek hajszolásába, amikor is az őrölt kakaóbabot tejjel keverte el. A csokoládé pozitív hatását viszont a vonzó édesség kakaóbab-tartalma alakítja ki, a tej ront a hatékonyságon. Minél magasabb, ha lehet, 72–85 százalékos kakaótartalommal bíró csokoládét válasszanak. A fehér csoki, a tejcsoki, a karamellel kevert szeletek mind elfelejtendők, ha az egészségük megőrzése is fontos.

Véd a stroke ellen

A cukormentes csokoládékkal szintén bánjanak óvatosan. A legtöbb édesítőszer egészségtelen, s amelyik nem az, abból is több olyat használnak a csokoládékban, amit csak óvatosan lehet fogyasztani, ha nem akarjuk, hogy az örömöt üröm váltsa fel. A csokoládé vérnyomásra gyakorolt kedvező hatását az elmúlt héten igazoltuk, ma a stroke elleni védelemről nézünk pontos számokat. A fellelhető kutatások egyikében 44.489 olyan embert vizsgáltak, akik változó mennyiségben, de heti rendszerességgel fogyasztottak csokoládét. Azt találták, hogy ezen emberek körében 22 százalékkal kisebb valószínűséggel fordult elő stroke, mint a csokoládét nem fogyasztók között. A másik tanulmányban 1169 beteg vizsgálata alapján kimutatták, hogy a heti fél tábla csokoládét fogyasztóknak még a stroke bekövetkezése esetén is segít a csodaszer: a csokievők 46 százalékkal kisebb halálozási kockázattal néztek szembe, mint a csokitól idegenkedők. Találtam tanulmányokat arra is, hogy a csokoládé legalább 50 százalékkal csökkenti a halálos kimenetelű szívinfarktusok valószínűségét, emellett javítja a véráramlást az artériákban, és növeli az agy vérellátását. Ha még ez sem lenne elegendő érv a fogyasztása mellett, megemlítek két további kutatást, ami igazolta, hogy a csokoládé jótékony hatású cukorbetegségben, és krónikus fáradtság esetén is hatékonyan enyhíti a tüneteket. Férfitársaimnak pedig üzenem, hogy a csokoládé mindkét nemben bizonyítottan vágyfokozó afrodiziákum.

Harminc gramm

Mielőtt a titkos készletek mértéktelen majszolásába kezdenek, meg kell említenem, hogy az optimális adag 30 gramm, párszor egy héten. Ezen mennyiség felett, sajnos, az előnyök folyamatosan elolvadnak.

Bocsássanak meg, de most mennem kell. Kezdődik az Izaura, a Kuntakinte, a Derrick, a Sandokan, A klinika vagy éppen a Szulejmán. Voltaképpen a mai világban már bármelyik sorozat megnézhető, és még csak a körmünket sem kell rágjuk egy hétig, hogy vajon sikerül-e a kilátástalannak tűnő életmentés szarkasztikus kollégámnak, Doktor House-nak az évad soron következő epizódjában.

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből