Rengeteg Túró Rudit eszünk, és a statisztikák szerint a fogyasztás nem csökken, hanem nő. Ezek közül is a natúr a legmenőbb, utána jön a tejcsokoládés, aztán az ízesített verziók. Követhetetlen mennyiségű Túró Rudi-márka létezik a boltokban, ebből többet már nem is Rudinak hívnak, hanem túródesszertnek. Ember legyen a talpán, aki kiigazodik a hűtőpult előtt, az mindenesetre biztos, hogy a klasszikus recept sokat változott az édesség 60 éves pályafutása során. És bár úgy hisszük, alapvetően csokoládéval borított túróról van itt szó, valójában egyik alapanyag sem található meg száz százalékban ezekben a termékekben.
Bár minden külföldre induló magyar Túró Rudival tömi meg a bőröndjét, és a kivándorlók is ezután sírnak, valójában nem magyar találmányról van szó. Eredetije az orosz szirok (illetve szovjet és сырок), amellyel 1954-ben három magyar tejipari mérnök a Szovjetunióban találkozott először, majd itthon is bevezették a túrós édesség gyártását. Így lett a pöttyös csomagolású verzió a mai millióféle Rudi prototípusa, ami azóta annyira eltávolodott az eredetitől, hogyha betérünk egy orosz boltba, és vásárolunk egy csomag szirokot, a magyar változatok egyikére sem emlékeztet.
Nemcsak azért, mert mákos, gumicukros és sűrített tejes verzióban is kapható, és a vásárló teljes megzavarása érdekében Pinokkió látható a csomagolásán, hanem mert a tölteléke krémes, inkább sajtkrém, mint rögös túró, bevonata nem roppanós, inkább puha, és erősen kakaós-csokoládés ízű. Ilyesmi desszertek amúgy azóta az egész Baltikumban elterjedtek, van lett, litván, észt túró rudi is.
A teljes cikk: Kell-e csokoládé a Túró Rudira?